Elérkezett a Megasztár zenei tehetségkutató verseny ötödik, egyben utolsó elődöntője. Mindez azt jelenti, hogy a zsűri ezen az estén utoljára hallgatott meg tíz énekest abból a célból, hogy közülük kettőt delegáljon a döntőbe. A tét igen nagy: a Megasztár győztese elkészítheti majd saját albumát, ezen kívül kap egy autót, illetve egy lakást is.
AZ EST FŐSZEREPLŐI - AZ ÉNEKESEK:
1. Masszi Eszter - 19 éves, imád szerepelni, valóságos energiabomba.
2. Samu Ernő - 30 éves, gyulai gitáros-trubadúr, aki a "Három amigo” nevű együttes egyik alapító mucachoja.
3. Rock Lívia - 23 éves, édesapja tanította meg gitározni, a megszerzett tudást most rockzenekarában kamatoztatja.
4. Pálvölgyi Éva - 24 éves, Nyíregyházáról érkezett, nem a siker, hanem a szakmai elismerés érdekli a Megasztárban.
5. Katona Gergely - profi jazz-harsonás, akit a családja kért meg, hogy jöjjön egy kicsit énekelni a Megasztárba.
6. Széles Izabella - 19 éves, főiskolai hallgató, aki eddig nem nagyon tanult énekelni, inkább csellózott.
7. Szolga József - 19 éves, rockzenekarban énekel, ezen az estén egy barátjától énekel el egy számot.
8. Somogyi Adrienn - 16 éves, ennek megfelelően az este legfiatalabb versenyzője, aki egy hónapja jár énektanárhoz.
9. Bocskor Bíborka - Székelyföldről, Csíkszentmártonról érkezett, Színművészeti egyetemista, aki egy CD-boltban dolgozik.
10. Oláh Szabolcs - 30 éves, miskolci zeneszerző-énekes, aki munkaidejében sem távolodik el a zenétől, mert egy zenestúdió vezetője.
Novák Péter eképpen köszöntötte a versenyzőket:
"Kedves versenyzők, drága barátaim, testvérek a bajban! Gondolkodtam azon, hogy mit lehet mondani egy ilyen megmérettetés előtt, hát nyilvánvalóan semmi jót. Viszont egy valami eszembe jutott: a tehetség egy fura dolog, és egy nagy adomány, különösen abban az esetben, ha megmutathatja az ember. Ha ennek az ajándéknak tudtok örülni, és ezt az ajándékot nekünk is átadjátok, akkor varázslat lesz, és mindenki nagyon fog örülni. Úgyhogy hajrá!"
A PRODUKCIÓK - A SZíNPADRA LÉPÉS SORRENDJÉBEN:
1. Katona Gergely - LGT: Boogie a zongorán
Katona Gergely értékelése:
"El kell mondanom, hogy egy végtelenül egészséges lelkületű embert ismertünk meg az elmúlt hetekben, aki teljes harmóniában él a világgal. Nagyon jókat mondasz mindenről, ami körülötted van. Nagyon féltem attól, hogy ez egy rendezett valami lesz, de pont az a kis kosz került bele most, amitől szeretem a rock&roll-t. Úgyhogy köszönöm, klassz volt nagyon!" (Novák Péter)
2. Pálvölgyi Éva - Sade: Smooth Operator
Pálvölgyi Éva értékelése:
"Szerintem neked peched van velem. Több okból: látom mennyire szép vagy, és mennyire szépen énekled, csak ez volt valaha az egyik kedvenc dalom. Annyit hallgattam a Sade-tól, és iszonyatosan szeretem benne, hogy úgy énekel, olyan fáradtan, mint amikor az ember húzza a lábát. És ezáltal valami rettenetes női empátia fejeződik ki az ő zenei világában, ehhez képest ez szép és tökéletes volt. Hogy értsed: Marilyn Monroe szép, de nem járnék vele, mert üresnek érezném." (Bakács Tibor)
3. Somogyi Adrienn - Anastacia: Seasons Change
Somogyi Adrienn értékelése:
"Nagyon-nagyon érdekes volt, ami történt itt. A legszebb az az volt, hogy neked nincs rutinod, tehát itt semmi nem szólt rutinból, vagy hozott anyagból. Voltak egészen kiemelkedő részei az éneklésednek, amelyek nagyon tetszettek, és voltak kicsit homályosabbak. Mondtad, hogy olyanok között akarsz élni, akik szeretik a zenét. Akik téged fognak szeretni, azok a zenét is nagyon fogják." (Presser Gábor)
4. Szolga József - Zoli Band: Painful
Szolga József értékelése:
"Meg kell mondjam, hogy nagyon tehetséges srác vagy: színpadra születtél. A kisfilmből is kiderült, hogy hála a Jóistennek, az exhibicionizmusod is megvan hozzá, és a hangod is, a nagy torkod. A határozottságod, muzikalitásod, az önbizalmad, bár nem volt minden hang kristálytiszta, de végülis megmozdult valami erő, úgyhogy gratulálok!" (Soma)
5. Rock Lívia - Sheryl Crow: Steve McQueen
Rock Lívia értékelése:
"Már a válogató idején is azt éreztem, hogy van benned valamiféle eredetiség abban, ahogy képzed a hangod, vagy ahogy kijön a fejedből ez az egész történet. Viszont nem volt teljesen tökéletes. De mindent összevetve: tetszett!" (Pély Barna)
6. Bocskor Bíborka - Kovács Kati: Úgy mentél el
Bocskor Bíborka értékelése:
"Hát figyelj, ha neked kecskékre van szükséged, akkor annyit tudok mondani, hogy: "mek-mek-mek-mek." (Novák Péter)
7. Széles Izabella - Charlotte Church: Crazy Chick
Széles Izabella értékelése:
"Elképesztő! Nem, ez hülyeség! Egyszerűen gyönyörű vagy! Erotikus, ritmikus, nagyon erős, fúha, még kell egy hét betegszabadság, hogy kijöjjek belőled. A szakemberek majd találnak rajtad hibát, én nem leltem." (Bakács Tibor)
8. Oláh Szabolcs - The Police: Roxanne
Oláh Szabolcs értékelése:
"Nagyon szép volt. A szaxofonos is szépen és érzékenyen muzsikált veled, és egyáltalán: dinamikájában és muzikalitásában is izgalmas produkció volt, kösz szépen!" (Presser Gábor)
9. Samu Ernő - Gipsy King: La Rumba De Nicolas
Samu Ernő értékelése:
"Gratulálok! Annyira tisztán hoztad a műfajt, minden műfaji sajátosságával, mintha tényleg rádszabták volna, vagy te beleültél volna ebbe a dologba, vagyis teljesen magadévá tetted, azonosultál vele. Viszont hiányoltam valami egyedit bele. Valami speckót, ami csak Samu Ernő!" (Soma)
10. Masszi Eszter - Keresztes Ildikó: Nem tudod elvenni a kedvem
Masszi Eszter értékelése:
"Látom, hogy nagyon pörögsz. De az az igazság: függetlenül attól, hogy nagyon jól megszólal a hangod, tele van modorossággal. Szerintem egy csomó alkalommal túllősz a célon, így ha csak simán elénekelnéd, sokkal többet érnél vele." (Pély Barna)
Eljött a pillanat, amikor a zsűrinek ki kell választania a legjobbakat, vagyis a továbbjutókat. Feladatuk most sem könnyű, hiszen sok tehetséges énekes előadását kell összehasonlítaniuk. A döntés aztán, ha nem is könnyen, de megszületett…
|
|
Novák Péter ismerteti az eredményt: "Kedves versenyzők! A zsűri elképesztően nehéz helyzetben volt. Nos, ez sajnos nem igaz. Nagyon sok kedves barátom teljesített maga alatt, a mai este folyamán. Hogy ez minek volt köszönhető: a lámpaláznak, vagy annak, hogy egyes versenyzőkbe többet képzeltünk bele az előválogatók során, azt nem tudom. Akármilyen döntést hoztunk, jót vagy rosszat, felemelőt vagy porba sújtót, higgyétek el, hogy nagyon-nagyon nyitott szívvel fordultunk felétek."
Novák Péter eképpen köszönti a versenyzőket:
"Kedves versenyzők, drága barátaim, testvérek a bajban! Gondolkodtam azon, hogy mit lehet mondani egy ilyen megmérettetés előtt, hát nyilvánvalóan semmi jót. Viszont egy valami eszembe jutott: a tehetség egy fura dolog, és egy nagy adomány, különösen abban az esetben, ha megmutathatja az ember. Ha ennek az ajándéknak tudtok örülni, és ezt az ajándékot nekünk is átadjátok, akkor varázslat lesz, és mindenki nagyon fog örülni. Úgyhogy hajrá!"
A DÖNTÉS:
A zsűritagok szavazatai alapján - VIGASZÁGRA JUTOTT:
Szolga József
A zsűritagok szavazatai alapján - A DÖNTŐBE JUTOTTAK:
Bocskor Bíborka és Széles Izabella. |